tanoda.focenosz.hu
Akadálymentesített változat

Híreink


Nyári tábor

A tábor programja

A tábor első napján a résztvevőkkel elkészítettük a tábor zászlóját. A gyerekekkel megbeszéltük a tábor napirendjét, a hétre tervezett programokat és a résztvevőkre vonatkozó szabályokat. A heti program és a heti menü a falon lévő faliújságra kifüggesztésre került. A csapatszellem növelésére a hetet sorversennyel nyitottuk, ahol a gyerekek két csapatra osztva ügyességi játékba versenyeztek labda, szék, ugráló kötél, kugligolyó, kislabda, karika felhasználásával. A tábor ideje alatt törekedtünk arra, hogy közösen készítsünk kézzel fogható, kreatív vagy elfogyasztható termékeket, mellyel új ismeretek sajátíthatóak el. Ennek első tételeként palacsinta készült. A tészta elkészítése és kisütése mellett a gyerekek a töltésben is aktívan közreműködtek. Az elkészült termék a napi ebéd része lett. A tábor ideje alatt készítettünk majonézes krumpli salátát és kókuszgolyót is. Az elkészítés lépései kapcsán szó esett az egészséges étkezés fontosságáról, illetve a vendéglátáshoz és ételkészítéshez köthető foglalkozásokról és alapvető konyhatechnológiai fogásokról. A közös étkezések a tábor egész ideje fontos események voltak. Több visszajelzés alapján nem minden családban tudnak, szoktak együtt leülni, beszélgetni az étkezések alkalmával. A tábor ideje alatt naponta fordítottunk időt arra, hogy a pótvizsgára készülő vagy valamely tantárgyból lemaradok számára gyakorlási lehetőséget biztosítsunk. A gyerekek a napi eseményekre is reagáltak. Ennek folyományaként a tábor ideje alatt több a hírekben szereplő téma kapcsán felszínre került a biztonságos internet használat fontossága (Momo jelenség), vagy egy váratlan tragédia hatása egy család életére (genovai hídbaleset).  A tábori napok része volt a napi testmozgás mellett új játékok tanulása is. A kártyajátékok mellett igyekeztünk a gyerekekkel megismertetni a „régi idők” egyszerű játékait is, melyek papír és ceruza szükségleten túl csak a némi gondolkodást igényeltek. A ország-város mellett nagy sikeres volt az amőba vagy a torpedó játéknak is. A nagyobb fiúk nagyon lelkesen vetették bele magukat a sakklépések elsajátításába is. A játékos fejlesztések részeként a kézműves foglalkozások, a közös bábozás, a mese és versolvasás vagy a közös ének, tánc, gitározás vagy a filmvetítés mind-mind a gyerekekben rejlő képességek, készségek felszínre hozását és pozitív megerősítését szolgálta. A tábor ideje alatt két nagyobb volumenű programot szerveztünk. A város nevezetessége a RepTár repülőtörténeti múzeum, melynek interakítv kiállítása minden korosztály számára érthető nyelven beszél az ember és a repülés történetéről. A kiállított tárgyakat 21. századi technológia mutatja be, melyet a gyerekek nagy élvezettel használtak. A másik nagy kirándulásunk a hajókirándulás volt. Az egy órás hajóút a Tiszán jó apropót biztosított arra, felelevenítsük a földrajzi, biológiai, irodalmi ismereteket, mely mind-mind a folyóhoz köthetőek. De a kirándulás új ismereteket hozott a hajózásról, de még az újtól való félelem legyőzéséről is. A vadasparki és menhelyen élő állatok megtekintésével célunk nemcsak a felelős állattartás fontosságának megértés volt, hanem annak szemléltetése, hogy felelősséget kell vállalnunk tetteinkért, és védenünk a környezetünket.

A tábor fontos élményeket adott a résztvevő gyeekeknek. Számukra heteken keresztül napi programot biztosított. Sok új ismeretet adott, melyet játékos formában szinte észrevétlenül lehetett elsajátítani. A gyerekekkel az utolsó napon együtt értékeltük a tábort. Visszajelzést kértünk tőlük a programokról, a fejlesztő foglalkozásokról, sőt a tábori menüről is. Szívesen mesélték új élményeiket és nagy örömmel vitték haza a személyre szabott emléklapot is.


Vissza a hírlistához