tanoda.focenosz.hu
Akadálymentesített változat

Híreink


Vendégünk volt Rafael László

Elmesélte, milyen volt az ő gyerek kora. Milyen elvárásoknak kellett megfelelnie szülei, illetve az iskola felé. Jó tanuló volt, nem vihetett haza 4-es érdemjegynél rosszabbat, amit tiszteletben is tartott, és törekedett betartására. Gyakran dolgozott tanulás mellett is, hogy jövedelemhez jusson. Amit megbánt az, hogy felvették a Jászberényi Főiskolára, amit meggondolt és mégsem végzett el.

Búcsúzóul azt tanácsolta a gyerekeknek, hogy mindig tűzzenek ki maguk elé apró célokat, amit tudnak teljesíteni.


Vissza a hírlistához